Menedék

Azt akarom, hogy az egész világ megtudja, hogy az enyém voltál, hogy volt egy pillanatunk. Nem sok, csak egy pillanat. Két kéz közül egy gyorsan kicsusszanó, kusza de felejthetetlen pillanat.

Majdnem. Ezek vagyunk mi, egy gondosan őrzött, elengedhetetlen, bonyolult de annál csodálatosabb majdnem.

Menedék. Magunk által kreált, kettőnk kezével felépített, megrendíthetetlen vasvár, ahová a világon senkinek nincs joga belépni, csak neked és nekem. Két különböző úton érünk oda, de mikor belépünk nem számít senki csak Te és Én. Közösen használt és őrzött erőd, ahová elbújhatunk a világ elől.

Bástya. Ezek vagyunk egymásnak. Senki nem érhet hozzád egy ujjal sem, mert nem engedem. Leromboltam a falaidat, hogy megtaláljalak és megérinthesselek, de cserébe védelmezően eléd

álltam. Hányszor hittem, hogy egy jól célzott golyó majd szíven talál és földbe tipor, pont azért  mert te is leromboltad az én falaimat? De akárhányszor bőrt érintene egy-egy pusztító golyó, te jössz és elkapod. Megvédesz.

Égbolt. Szabadságod is pont olyan végtelen mellettem, mint az égbolt. Te vagy a Hold én pedig a Nap. Folyton kergetjük, de soha sem érinthetjük egymást. Találkozni is csak néha és csak egy pillanatra tudunk. Már megint a pillanat. Ha egy szóval kéne leírnom téged, ez lenne:pillanat. Gyorsan tovatűnő, folyton változó, kellemes, keser-édes Pillanat.

Tenger. Közöttünk a távolság tengernyi. Úszunk, úszunk, úszunk és csak úszunk egymás felé, de a hullámok egyre távolabb löknek tőlem téged. Fáradunk. Egyszer abba hagyjuk az úszást a másik felé és az lesz mindkettőnk halálának a napja.

Nevetés. A nevetésed. A te nevetésed szívem összes bajára a gyógyír. Nem érdekel semmi, csak nevess mellettem. Nevess velem. Nevettess meg. Nevessünk együtt. Úgy érzem olyankor az egész világ megáll és csak figyel. Figyel minket. Téged és Engem.

Azt akarom, hogy az egész világ megtudja, hogy mennyire vak és buta voltál, amiért hagytál elmenni. És most félve várom a pusztítani vágyó  golyót, hogy hátha elkapod, de félek csak akkor fogom majd fel, hogy már nem védesz meg többé, mikor a vörösen izzó golyó lyukat fúr a szívembe, én pedig fájdalmas nyögéssel hullok a porba, de nem a golyó okozta forró fájdalomtól, hanem a hiányod szúrásától.

(2017.10.12.)

További Írásaim