Füstfelhő

A kapucsengő jól ismert, kellemes dallama szórakoztat pár pillanatig, amíg arra gondolok mennyire szeretem ezt az édes kis hangot, annyira jó emlékek kötnek hozzá. Hirtelen abba marad és felnyitom az ajtót. Bele se kell szólnom,tudjátok hogy jövök. A lépcsőn felfelé azon gondolkozom, megborotválkoztál-e? Vajon a farmer ingedbe leszel? Az olyan jól áll. A lépcső fordulóból már hallom, ahogy a nevemet mondja valaki. Megszaporázom a lépteimet és szinte beszaladok a meleg lakásba. A barátaim karjaiba. 

Ott állsz. Mosolyogva,mint aki egészen eddig én rám várt. Miután közlitek, hogy valóban mindenki rám várt, türelmetlenkedve nézitek, ahogy leveszem a borzalmas téli hacukámat és végre elkezdünk inni.Nem tudom, hogy a vízipipa füstfelhője miatt van-e, vagy tényleg nagyon helyesnek látlak. Csak nézzük egymást. Körülöttünk boldog párok. Mikor változik meg, hogy mi vagyunk egyedül a szinglik. Talán pont ma, mert két óra múlva találkám lesz a közeli kocsmában?Amire igazából csak azért megyek el, hogy idegesítselek.

Szóval ott ülsz, abban a hihetetlenül feszülős ingben, vajon rád szabták?Mert tényleg nagyon jól áll. Úgy értem, húha...nagyon jól. Huncut szemed mohón keresi a tekintetemet, összetalálkozik végül a te barna és az én szégyenlős,zöld szemem. Felnevetünk.

Az alkohol és a görögdinnyés aroma illata teljesen elhomályosítja a történéseket. Rám fújod a füstöt, azt az édes görögdinnyés füstöt, ami megjárta a szádat, a testedet. Behunyom a szemem, nem új ez a helyzet. Sokszor kerülünk egymással szembe és te mindig rám fújod. A cigit nem szeretem, így azt csak nagyon ritkán tereled felém, de az e-cigi vagy vízipipa füst mindig az arcomat súrolja.Élvezed. És én csak arra tudok gondolni, hogy közelebb volt hozzád az idilli füstfelhő, mint én valaha voltam vagy leszek.
Megsimítod a hajam, majd belefújod a füstöt és jókat kuncogsz magadban. Mintha távolról hallanám,ahogy beindul a közös számunk, te kapcsoltad be. Kifejezéstelen arccal nézel rám, a számítógép megvilágítja az arcodat. Úgy érzem a jelentéktelen dolgokra figyelek. Mint mondjuk, hogyan törik meg az orrodon a fény. Csak bámuljuk egymást, vajon te is ilyen butaságokon mélázol?

Felállsz, három határozott lépéssel oda sétálsz hozzám. A kezedet nyújtod. Bátortalanul nézek fel rád. "Kezdődik" gondolom magamban. "Kérlek" suttogod alig hallhatóan. Elfogadom a kezedet, te pedig felhúzol, majd egyből megragadod a csípőmet és összesimulunk. Táncolunk. A többiek ekkor azért felnéznek, a pohárból, vízipipából vagy éppen a szerelmük szeméből. Szó nélkül nyugtázzák,hogy már megint azt csináljuk. Kínozzuk a másikat, csak azért, hogy magunkat boldoggá tegyük a másik közelségével. Íratlan szabály, hogy soha, senki nem teszi szóvá a kettőnk között lévő perzselő vonzalmat, de azért a drága barátnőim figyelmeztető, óvó,angyali pillantást vetnek rám, amolyan "megint belesétálsz a csapdába,ebből baj lesz". Elnézek a fal felé és a mellkasodra hajtom a fejem. A falon egy festmény van egy erdőről. Elképzelem,ahogy innen egy nagyon távoli helyen egy sötét erdőben táncolunk és nincsenek mögöttem a többiek,hogy az élő cenzúráink legyenek,és olyan skatulyákba kényszerítsük magunkat a nyomásukra, amibe nem akarunk lenni, mert nem természetes.

Talán ezért szeretünk néha egy kicsit félre vonulni. Mikor már pont eleget üt az alkohol szintünk. Kikísérlek dohányozni. A vízipipa nem volt elég? Megint apró dolgokra figyelek. Hogyan hunyod le a szemed az első slukknál,és hogyan távozik a füst az orrodon keresztül, amíg a csendes esti várost figyeled az icipici erkélyről,ahol túl közel kell lennem hozzád, amit igazából nem is bánok.
"Nagyon furcsán érzem magam" szólalsz meg, de csak később nézel rám. Látom a szemedben. Tudom,hogy ez komoly.
"Mi a bibi bubikám?" mosolygok rád, te pedig apró vigyorra húzod a szádat. Mióta ismersz, hallod ezt a kérdést tőlem. A szemembe nézel, mintha így akarnál elmondani mindent, mert szavakkal talán nevetségesen hangozna,vagy nem akarsz gyengének látszani.(Csak hogy tudd:nem vagy az!)

Kinyílik az ajtó mögöttünk, az egyik barátnőm húz be a meleg,alkoholtól fűtött szobába.
"Gyere vár a csávód a kocsmában. Vele meg amúgy sem kéne még csak egymásra sem néznetek. Abból csak baj lesz." mondja nekem, de biztos vagyok benne, hogy csak az nem hallotta, aki süket. Talán még a szomszéd furcsa néni is hallotta,aki néha átkopog, mikor hajnalban már a legaljasabb zenéket hallgatva még mindig ugrálunk a ritmusra,vagy néha pont nem a ritmusra. De olyankor már mindegy.
"Nem a csávóm" suttogom leginkább csak magamnak, miközben a táskámért nyúlok, de feléd fordulok. Nem nézel rám. Mindketten tudjuk,hogy a barátainknak igaza van. 

Azért, húzol még egy nagy kortyot a Royal-ból, majd fintorogva felém nyújtod. Mikor elfogadnám, elkapod a kezemtől. Kaján vigyorra húzod a szádat.
"Kérd szépen!" egy pillanatra megdöbbenek, majd a szemedbe nézek.
"Kérlek szépen hagy igyak" közelebb lépsz.
"Könyörögj!" suttogod erőteljesen. A lábam megremeg, a szívem megdobban és rettenetesen beindítasz, ha ez addig nem történt volna meg. "Könyörgöm!" szólok, de mintha valaki egész más hangját hallanám vissza. Magabiztos,mégis behódoló. Egy pillanatra meglepődsz, csak bámuljuk egymást, amíg kiveszem a kezedből és meghúzom a vodkát. Végig egymás szemébe nézünk. Mikor visszanyújtom, te közelebb lépsz, mire én nem eresztem az üveget.
"Térdelj le és úgy könyörögj!" szólítalak fel. A mosolyodból látom,hogy gondolkozás nélkül megtennéd, de a többiek ránk szólnak az ajtóból.
"Jöttök?"
És mi megyünk.

További Írásaim